A forgatás és a különleges megpróbáltatások

2004-04-12 10:15

Holnapután

Az alkotók számára inspiráló, ugyanakkor roppant kellemetlen volt, hogy a forgatás idején, 2002-2003 telén, rekord hideget mértek Montrealban.
„A végén már nem is az arcunkról, hanem a téli kabátjainkról ismertük fel egymást - meséli a főszereplő, Dennis Quaid. - Nem sokban különbözött a jégkorszaki színfalak között zajló forgatás a stúdió falain kívüli valóságtól. És azok a hírek, melyek a világ többi részéről érkeztek, jégeső, tornádó, áradások, szintén nem voltak túl szivet melengetőek. Akit eddig nem érdekelt az időjárásjelentés, annak ezután a munka után biztosan megváltozott a véleménye.”
Quaid szavaiból kitűnik, hogy a forgatás során nemcsak az alkotóknak, hanem a színészeknek is különleges kihívásoknak kellett megfelelniük.

„Kihívásról beszélni enyhe kifejezés - folytatja Quaid nevetve -, itt inkább túlélésről volt szó. Egy túlélésről szóló film elkészültét próbáltuk valahogy túlélni. Több katasztrófafilmben vettem már részt, de ilyenben még soha. Négy-öt rétegben volt rajtunk meleg ruha, és persze bélelt csizmákat viseltünk. Óriás szélgépek 120 kilométer per órás sebességgel fújták ránk a szelet és szórták a műhavat. Az ember alig kapott levegőt, minden erőnket össze kellett szedni, hogy egyáltalán a szemünket nyitva tudjuk tartani. Hiába tudtam, hogy egy klassz, izgalmas filmet készítünk tele fantasztikus vizuális elemekkel, a forgatás a legvadabb rémálmaimat is fölülmúlta. Még most is libabőrös leszek - és nemcsak a hideg miatt -, ha visszagondolok rá.”
„Kissé különös élményt nyújtott a forgatás - vallja a fiút alakító Jake Gyllenhaal -, ugyanis ebben a filmben a színész csak egy kis csavar a nagy gépezetben. Számomra éppen az volt a legizgalmasabb, hogy noha csaknem félévet töltöttem a film felvételeivel, a végeredményről fogalmam sem volt. Ugyanolyan várakozásteljesen ültem be a próbavetítésre, mint bármelyik más néző a moziba. Mit mondjak, a hatás nem maradt el, egy-egy jelenetnél én is erősen kapaszkodtam a szék karfájába. Egyébként ez az első alkalom, hogy ilyen jellegű filmben veszek részt, s nagy vágyam teljesült azzal, hogy Roland Emmerich csapatába tartozhattam, aki szerintem mindent tud erről a műfajról, amit csak tudni lehet.”
A New York-i özönvíz jeleneteihez egy hatalmas tartályt konstruáltak az alkotók, melyet a legnagyobb montreali remízben állítottak fel.
„Olyan volt, mintha vízi aerobikot csináltunk volna egész álló nap, két héten át áztatott, hihetetlenül nehéz gyapjú cuccokban - meséli Sam társát, a csinos Laurát alakító Emmy Rossum. - Emlékszem, le-föl rohangáltunk a könyvtár lépcsőin, melyet akkor már egyméternyi víz borított. A végén, esküszöm, már azt sem tudtam, hogy az izzadtságtól, vagy a ránk zúduló víztömegtől áztam-e el jobban. Fantasztikus élmény volt, de egyhamar nem megyek uszodába, az biztos.”
Hasonló megpróbáltatásoknak talán csak Sela Ward nem volt kitéve, aki a Jack feleségét alakító Dr. Lucy Hall szerepét játszotta. Ő ugyanis végig a kórház falai között marad, ahol a kint tomboló vihar sebesültjeit igyekszik ellátni.
„Szeretem ezt a filmet - mondja a színésznő -, mert úgy gondolom, hogy a lenyűgöző látvány mögött fontos mondanivaló van. Itt egy család túléléséről van szó, arról, hogy milyen hihetetlenül megsokszorozza erejüket a szeretet és az összetartás. És akkor még nem beszéltünk a környezetvédelemmel kapcsolatos figyelemfelhívásról. Arról, hogy ha nem vigyázunk a körülöttünk lévő dolgokra, felboríthatjuk bolygónk egyensúlyát, s ez, a filmben látottakhoz hasonlóan, végzetes lehet az ember számára. Biztos vagyok benne, hogy nem egy néző sóhajt majd fel megkönnyebbülten a moziból hazafelé tartva, hogy hál’isten, amit látott, az egyelőre még csak egy film.”

A Los Angeles-i, New York-i és washingtoni helyszíni felvételek után a forgatás 2002. november 7-én kezdődött Montrealban. A belváros északi részén vették föl például az Új-Delhiben játszódó jelenetet. Chusid és csapata hamisítatlan indiai piacot varázsolt Montreal kellős közepére. A kézműves tárgyakat, riksákat, autómobilokat természetesen Indiából hozták.
A trükkök terén a legkorszerűbb technikákat alkalmazta Karen Goulekas és csapata.
„Egy fotórealista elveket követő Terragen TM nevű új fejlesztésű szoftvert használtunk a Déli-sarkvidék megjelenítéséhez - mondja Goulekas. - Alkalmaztuk aztán a Lidar nevű, elképesztő, lézerrel szkennelő technológiát, mellyel a Los Angeles-i és New York-i városképeket emeltük be a filmbe. Tulajdonképpen egész New Yorkot képesek voltunk előhívni a számítógép képernyőjére.”
A speciális trükkök szakértője, Neil Corbould fő feladata az volt, hogy a legmostohább időjárási viszonyokat a lehető leghitelesebben jelenítse meg a vásznon. Jégeső, áradás, fagy; mindnek olyannak kellett lennie, hogy a néző szinte a saját bőrén érezze hatásukat. A jégeső esetében például jégtömböket hozattak, és a stáb egyenként faragott ki belőlük minden lezuhanó jégdarabot a grapefruit nagyságúaktól kezdve a tekegolyó méretűekig. A hurrikán-jelenetnél gigantikus szél- és esőgépeket alkalmaztak.
A legnagyobb kihívást az elárasztott New York-i városkép kivitelezése jelentette. Hat héten át készültek a hatalmas víztartályok, és a több mint egy méter magas, vízálló membránnal befuttatott úttorlaszok a manhattani utcaképekhez. A nagyobb tartályt 11250 hl melegített és átszűrt vízzel töltötték fel, a kisebbet körülbelül a felével. Tíz esőgépet használtak a produkcióhoz, melyeket egy külön erre a célra kifejlesztett pumpáló rendszer segítségével, percenként 225 hl víz átforgatásával folyamatosan üzemeltettek. Ezenkívül ott volt a két hatalmas szélgép, melyeket egy emelővillás szerkezettel le-föl tudtak mozgatni attól függően, hogy közeli vagy távolabbi akciót vettek-e föl.